Bizonyára rajtam kívül sokan emlékeznek a filmtörténet egyik híres jelenetére, amikor Lawrence Olivier náci fogorvosként sziszegi, majd üvölti Dustin Hoffman, a székbe kötözött főhős arcába fenyegető magyar szinkronhangján: „Biztonságos!? Biztonságos?!” A jelenet az 1976-ban forgatott Maraton életre-halálra című filmből való.

Ez a film leghíresebb jelenete. Gyakran szokták idézni, pedig bizonyos vélemények szerint a mondat így értelmetlen. Az angol eredetiben ugyanis állítólag az „Is it a safe?” kérdés szerepel és nem „Is it safe?”. Tehát arról érdeklődik a vallató, hogy a főhős egy széfbe rejtette-e a cuccot, nem pedig arról, hogy fölmerülnek-e biztonsági aggályok valami rejtélyes dologgal kapcsolatban. E vitát nem tisztem eldönteni. Konzervatív módon maradok az eredeti koncepció mellett. Az egyik legemlékezetesebb mozi jelenet nekem úgy vésődött be, ahogy annak idején láttam és hallottam.

Biztonság. Az ember számára az egyik legfontosabb alappillér. Szeretnénk, ha biztos lenne a munkahelyünk, a családi életünk, az egészségünk, vagyis egyszerűen az egész életünk. Akkor érezzük jól magunkat, ha a körülöttünk lévő legfontosabb dolgok kiszámíthatóak, biztonságosak. A bizonytalanságot ki jobban, ki rosszabbul viseli. Márpedig oly korba léptünk, amikor a biztonság - legalábbis ami a munka világát illeti,  - délibábbá kezd válni. 

Kedvenc társadalomfilozófusom, Charles Handy így vélekedik erről: „A huszadik század alkalmazotti társadalmának sok előnye volt: a biztos családi jövedelem, az átlátható adórendszer, a társadalom betagozódása egyértelmű kategóriákba, ahová bárkit be lehetett skatulyázni. Mindenki tudta a helyét, pár évre előre azt is, mivel fog foglalkozni.”

Tudjuk, ennek a kornak vége. Beléptünk a bizonytalanság korába. Ebben az új korszakban – Handy ezt jósolja – egyre többen feladják a biztonságot a szabadságért cserébe. Ezt teszi az is, aki az interim menedzser életmódot választja.

Az interim életmód egyik fontos meghatározója a bizonytalanság. Annak, aki ezt a karrier utat választja, olyan kiegyensúlyozott személyiségnek kell lennie, aki jól tűri a bizonytalanságot. Bírni kell azt lelkileg és anyagilag, hogy nem tudjuk, mikor lesz újra munkánk.

De vajon, aki azt hiszi, hogy biztonságosabb az alkalmazotti lét, mint ez a bizonytalan interim menedzser életmód, elgondolkodott-e azon, hogy bár a felszínen munkaszerződéssel a zsebében biztonságban van, a 21. század kiszámíthatatlan üzleti világában bármelyik nap megszűnhet az a cég, amelyiknél dolgozik, bármelyik nap elveszítheti munkáját? Akkor ki van nagyobb biztonságban? Az, aki tudja, hogy a bizonytalanságot választotta, vagy az, aki a biztosnak tűnő bizonytalanságot éli?