nagy királynak. Nézem Kenneth Branagh 20 évvel ezelőtt forgatott V. Henrikjét, és tényleg a szemem előtt válik a walesi herceg nagy királlyá. Shakespeare műve alapján készült filmben szépen kirajzolódik a karizmatikus király alakja. V. Henrik, az újdonsült, fiatal angol király háborút indít a franciák ellen. Csodával határos módon legyőzi a túlerőben lévő ellenséget.
Henrik walesi herceg, aki trónvárományos korában kicsapongásaival szerzett magának kétes hírnevet, jókedvű cimborák társaságában a kocsmákat járta és könnyelmű életet élt, trónralépésével jó útra tért, s egyike lett a legjelentősebb angol uralkodóknak.
Shakespeare V. Henrikje besorolása szerint a királydrámák közé tartozik, nem éppen legismertebb. Ez az egyetlen, mely csak egy apró szegmensét mutatja be az adott király uralkodásának. Más céllal íródott, mint a többi. Nincsenek benne hatalmas konfliktusok, cselszövések, hiszen a leendő felségárulás is csak kis szerephez jut, más célra koncentrál az angol drámaóriás, mégpedig az Agincourt-i csatára, arra pedig zseniálisan.
A IV. Henrikben még csak trónörökös, akiből nem hisszük, hogy valaha jó király lenne, vagyis pont beleillik a sorba. Iszik, adósságai vannak, legjobb barátja Falstaff, a kocsmák és nők nagy kedvelője. Aztán felnő, a trónért megváltozik, meg kell változnia bármi áron. A céltudatos ifjú van már jelen az V. Henrikben, aki hadba gyűjti Anglia nemeseit és pórjait és megindul Franciahon ellen.
A cselekmény előrehaladtával kezdjük érezni, hogy a bohó ifjú már a múlté. Henrik megmutatja elszánt oldalát. Már nem a tanácsadókra hallgat, hanem saját magára, leginkább az intuícióira. Amikor kell, cselekszik: leszámol az árulókkal és a tolvajokkal is. Ugyanakkor seregének világos üzenetet ad: ő uralkodni és nem fosztogatni jött.
A csata előtti éjszaka mindkét tábor katonáit megismerhetjük. A franciák, a hírekből tudva gyenge, elgyötört angol seregre számítanak. Ennek megfelelően készülnek, ráérősen, fölényesen. Az angol sereg valóban gyenge, elgyötört. S felvirrad a nap. S elhangzik az a beszéd, amelytől e sereg talpra áll, hogy aztán megtörténjék a csoda. Csak egy karizmatikus vezető tud olyan beszédet tartani, amely elhangzik V.Henrik szájából.
Az óriási túlerő ellenére győz az angol sereg. A franciák veszteségéhez képest csekély az angol áldozatok száma. És mit mond a nagy király, mikor ezt a fantasztikus győzelmet aratja ellenfelei fölött? Szerényen, mély alázattal csupán ennyit: „Isten ma az angolokkal volt.”
Elbizakodottság. Elszántság. Vezető és követők. Nemcsak a 15. századi király viszályokra, háborúkra igaz, hanem a 21. századi vállalati életre.
Karizmatikus vezető. Annak kell születni, vagy azzá válik valaki?
