Lehet, hogy unjuk már a BKV-t, mint napi hírt, hiszen lassan bármit nyitunk ki, bármihez nyúlunk, mindenből a BKV ügyei csöpögnek. Persze ami a pénzt illeti, az elmúlt egy év eseményeit nézve, inkább ömlik onnan a pénzt, mintsem csöpög… No de most nem a kifizették, felmondtak, lecsukták, végkielégítés, sztrájk szavakkal telitűzdelt szösszenettel szeretném fárasztani a kedves Olvasót, hanem valami egészen másra szeretném felhívni a figyelmet a BKV kapcsán, vállalva, hogy esetleg darázsfészekbe nyúlok.
Tegnap a HVG interjút közölt Papp József közgazdásszal, a Corvinus Egyetem docensével, akit néhány hónapja, mint független szakértőt, beválasztották a BKV igazgatóságába. Első kézből szerezhetett élményanyagot készülő könyvéhez, amelyben többek között a közpénzek eltulajdonításán alapuló „képmutató parazitizmus” jelenségét vizsgálja. Azon túl, hogy nagyon találónak tartom a „képmutató parazitizmus” kifejezést, rögtön azt jutott eszembe, amit régóta fontosnak tartok, hogy bizony milyen hasznos és hatékony lenne interim menedzserek bevetése a közszférában.
Nagy-Britanniában ez gyönyörűen működik, ott ugyanis az interim menedzsment piac jelentős részét (legalább 40 százalékát) a közszférában megvalósított projektek adják. A legnagyobb megrendelők közé tartozik a helyi önkormányzat, az egészségügy és az oktatás.
Már hallom is a felháborodást: hogy képzelem, hogy a BKV-ban, ahol nincs pénz, interim menedzser dolgozzon, mert hiszen az milyen drága? Először is arra például – olvasom az előbb említett interjúban - volt pénze szegény BKV-nak, hogy egy offshore cég, pontosabban egy mögötte álló, ismeretlen társaság huszonnégy millió forintért „tanácsokat adott” a közlekedési vállalatnak, hogyan vegyen fel hiteleket. A tanulmány, amiért ennyit kifizettek, részben az Index internetes portál anyagaiból állt, de a legnagyobb részét a kormány „konvergencia-programjából” ollózták ki.
Másodszor mi az, hogy drága? Az a drága, ami a BKV-ban történik sok-sok éve. És pont az nem lenne a drága, ha végre hozzáértő, a belső vállalati játszmáktól, politikától független menedzserek, akik adott feladatra szerződnek, elkezdenék a rendrakást. Naná, hogy ez pénzbe kerül. A profizmust meg kell fizetni. És egyébként is: „no free lunch”.
Ahogy elnézem a BKV-t, nem is egy szuperhősre van szükség ott, hanem egy egész csapatra, egymással együttműködő interim menedzserek csapatára. Persze tudom, ennyire nem lehetek naiv, hogy a menedzsment nem lehet mindenható. Sok múlik a kormányzaton.
Meggyőződésem, sokkal többre vinné ez az ország, ha a bratyizós, uram-bátyám mentalitás, kontraszelektív kiválasztás helyett profi, független szakembereket tenne a közszféra több pozíciójába. Hozzájárulhatnának a közpénzek eltulajdonításának megállításához.
Majd eljön ennek is az ideje. Lassan, de biztosan.
Ha többen dolgozunk ezen, és az interim menedzserek jó hírüket keltik a magánszférában, akkor hamarabb. Nem feltétlenül a torta szeleteit kell kisebbre vágni, és a torta felosztásán kell marakodni, hanem inkább emeletes tortában kéne gondolkodni…